Szédülés
A szédülés nem betegség, hanem egy tünet, amelynek hátterében számos eltérő eredetű ok állhat, pl. kialvatlanság, a vérnyomás vagy a vércukor szintjének ingadozása, vírusfertőzés, az egyensúlyérzékelő rendszer betegségei, agydaganat, vérellátási zavarok, koponyasérülés, agyrázkódás, szemészeti kórképek, nyaki gerinccsigolyák meszesedése, stb.
Az okok sokfélesége miatt a szédülés mindenképpen összetett kivizsgálást igényel (fül-orr-gégész, neurológus, belgyógyász bevonásával).
A szédülés típusai
Forgó jellegű a szédülés, amikor valaki szó szerint úgy érzi, hogy forog körülötte a világ. Ennek a forgásnak mindig határozott iránya van.
A szédülés egyéb formáit, mint a bizonytalanságérzést (a beteg úgy érzi bizonytalanul, imbolyogva jár, elveszti az egyensúlyát) vagy az ájulásszerű gyengeség érzését az orvosi megnevezésben sokszor szédülékenység címszó alatt foglalják össze.
A szédülés kivizsgálása
Fontos pontosan meghatározni, hogy a beteg mit ért szédülés alatt. Ez segít eldönteni vajon egyensúlyrendszeri vagy más betegség okozza-e a panaszokat. Amennyiben a vizsgálat egyensúlyrendszeri betegségre utal, a következő lépés annak megállapítása, hogy a belső fülben lévő egyensúlyérzékelő szerv vagy a központi idegrendszer betegsége áll-e a háttérben.
Ennek érdekében a szakorvos ellenőrzi a fül látható részeit esetleges fertőzés, sérülés jeleit kutatva. Sor kerül hallásvizsgálatra is. A vizsgálat részét képezik a csukott szemmel végrehajtott állás- és járásgyakorlatok, melyekből az egyensúlyrendszer állapotára lehet következtetni. A szemmozgások vizsgálata során ellenőrzik, hogy van-e a betegnek rendellenes, ritmusos szemmozgása, szemtekerezgése (nisztagmus). Amennyiben a beteg állapota lehetővé teszi, azt is megfigyelik, hogy az ún. provokációs vizsgálatok (fejhelyzet - testhelyzet változtatása, hőingerléses vizsgálat) hatására kialakul-e nisztagmus.
Ha a szédülés mögött centrális ok gyanítható, szükség van az agyat ellátó artériák ultrahangos vizsgálatára, EEG, CT vagy MR vizsgálatra.
Forgó jellegű szédülés (vertigó)
A belső fülben található három, gyűrű alakú szervecskéből (félkörös ívjáratok) és két zsákszerű képződményből álló egyensúlyozó szerv érzékelősejtjei mozgásunkról, testhelyzetünkről közvetítenek információkat a nyúltagyi egyensúlyközpont felé, ami az ingerek alapján koordinálja izomzatunk feszülését és ezen keresztül testtartásunkat, így teszi lehetővé, hogy egyenesen tudjunk állni vagy járni. Az egyensúlyrendszer összefüggésben van a szemgolyót mozgató izmokkal, így fejfordítás közben is szemmel tudjuk tartani környezetünk tárgyait. Ha a fenti érzékelőszervekből származó információk nincsenek összhangban, kialakul a szédülés. A vertigó a szédülés leggyakoribb formája (az összes szédülés kb. 19%-a), az esetek 80 százalékában az egyensúlyozó szerv betegsége okozza, illetve az, hogy annak idegrendszeri kapcsolata sérül. A fej helyzetváltoztatása, többek között a felülés vagy a mozgás rontja a panaszokat, néha hányingert és hányást is okoz. A vertigóval együtt az esetek többségében megjelenik a szemtekerezgés is.
A vertigó okai és kezelése
Jóindulatú, időnként megjelenő, helyzeti szédülés (benignus paroxizmális pozicionális vertigó - BPPV)
A BPPV akkor alakul ki, ha a belső fülben található kalcium-karbonát kristályok egy része leszakad és a kis félkörös ívjáratokba bejutva mozgásával ingerli az ott található érzékelősejteket. A szédülés jellegzetes, fejfordításra, a fej helyzetének változtatására lép fel, kifejezetten forgó jellegű, és 15-20 másodperc alatt elmúlik.
Különösen erőteljesek a tünetek, ha az ember az ágyban fekve megfordul, vagy felül reggel az ágyban. Ez a betegség a kifejezett tünetek ellenére jóindulatú és hamar gyógyul.
A BPPV kezelésének célja, hogy a panaszokat okozó leszakadt kis tüskét kimozdítsák a belső fület ingerlő helyről és olyan helyre kerüljön át ez a kis leszakadt otolit darab, ahol nem okoz szédülést, és ahonnan idővel fel tud szívódni. Ennek leghatásosabb módszere – néha kiegészítő gyógyszeres kezeléssel – speciális tornagyakorlatok (Epley-manőver, Brandt-Daroff-manőver, Semont-manőver, Lempert-manőver) végzése naponta 4-5 alkalommal, mindaddig, amíg a szédülést a beteg már nem tudja a fej helyzetének változtatásával kiváltani. Szorgalmasan gyakorlatozó betegeknél ez többnyire 3-4 hét alatt következik be.
A belső fül gyulladása (akut vesztibuláris neuronitisz vagy labirintitisz) hirtelen intenzív vertigót hozhat létre, amely néhány napon keresztül fennállhat, hányingert és hányást okozva. A tünetek annyira hevesek lehetnek, hogy a beteg néhány napra ágyba kényszerül. Szerencsére a vesztibuláris neuronitisz általában néhány nap alatt magától meggyógyul. Vesztibuláris gyakorlatok végzésével a felépülés gyorsítható. Bár a betegség oka nem ismeretes, vírusos fertőzés is állhat a háttérben.
Meniére betegség során a belső fülben fokozott mennyiségű folyadék gyülemlik fel. Ez bármely életkorban kialakulhat, és jellegzetesen 30 perctől egy óráig tartó vertigós epizódokat idézhet elő. Emellett a fül teltségérzése, fülzúgás vagy fülcsengés (tinnitusz), és időnként kialakuló hallásvesztés is jelentkezhet. A Meniére betegség oka ismeretlen, kezelésében a nagy dózisban adott szédülést csökkentő gyógyszerek mellett a szervezet folyadék-kiválasztó képességét kell támogatni, éppen ezért vízhajtók, étrendi módosítások és alacsony sótartalmú étrend bevezetése szükséges. Néha műtéti beavatkozás is felmerül megoldásként.
A vesztibuláris migrénnel társuló vertigó esetén elsősorban a migrént kiváltó okokat kell elkerülni. Orvosi tanácsra esetleg bizonyos ételek fogyasztását kerülni kell, illetve ajánlott csökkenteni a stresszt és rendszeres alvásrendet kialakítani.
A gyógyszeres kezelés fontos szerepet játszik a szédülő beteg tüneteinek enyhítésében és a normál életvitelhez való visszatérésében. Az alkalmazható gyógyszerek a következők: érrendszerre ható gyógyszerek, antiepileptikumok, hányáscsillapítók.
Az egyensúlyszervre ható gyógyszereket alkalmazzák mind a kezelés, mind a megelőzés során.